| Friss hírek : Hamilton könnyedén nyerte az első menetet Kínában |
Hamilton könnyedén nyerte az első menetet Kínában
2008.10.19. 12:24
Sanghajban lezajlott a Forma-1-es Kínai Nagydíj első szabadedzése, melyet az összetettben ötpontos előnnyel vezető Lewis Hamilton magabiztosan nyert, éppen legnagyobb riválisa, a ferraris Felipe Massa előtt. Mögöttük a két csapattárs, illetve a bajnoki címre még esélyes Robert Kubica, valamint a remek formában lévő Fernando Alonso végzett.
A hétvége időjárása egyelőre kész talány, hiszen két egyforma előrejelzést nehéz volt találni az elmúlt napokban. Egy biztos, az első szabadedzés 25 fokos melegben és száraz időben zajlott.
Az edzés első perceiben a többség letudta installációs körét, a Ferrari pilótái viszont ezúttal is hosszasan időztek a bokszban, mielőtt közelebbről is szemügyre vették volna az amúgy jól ismeret kínai aszfaltot.
Az első mért körre bő 20 percet kellett várni, Sébastien Bourdais 1:39-es idővel nyitott, amit második körében rögtön átszabott 1:37-esre. A Toro Rosso francia pilótája most vezetett először a sanghaji ringen, így igyekezete teljesen érthető volt. Hozzá hasonlóan Nelsinho Piquet, Timo Glock és Nakadzsima Kazuki számára volt még idegen a pálya.
A Ferrari az első fél órát hagyta veszni, pilótái ennyi idő elteltével gurultak ki a garázsból. Kimi Raikkönen bemutatkozása azonban majdnem balul sült el, a finn ugyanis két gyors kör megtétele után a kavicságyban landolt, de folytatni tudta a körözést. A címvédésre a múlt hétvégén már matematikailag is esélytelenné váló bajnok nagy tettet vitt véghez, hiszen Kínában kevés olyan része van a pályának, ahol nem aszfaltozott a bukótér...
Persze nem a finn volt az egyetlen, aki rontott, az idei utolsó előtti versenyhétvége első edzésén a poros és egy éve nem látott pályán például Lewis Hamilton és Jarno Trulli is elhagyta az aszfaltcsíkot egyszer-egyszer, az olasz a kavicságyból például csak hátramenetben tudott kivergődni.
Bő húsz perc volt már csak hátra az edzésből, amikor kialakult a végeredmény, legalább is az élen. A két élcsapat, a McLaren-Mercedes és a Ferrari pilótái sorakoztak az első négy helyen, és azt is mondhatnánk, hogy szorosan egymás mögött, azonban nem sokkal a leintés előtt a pontversenyben élen álló Hamilton megjavította addigi legjobbját, és majd’ 4 tizedmásodpercre leszakította magáról üldözőjét, Felipe Massát.
A bajnoki címre legjobb esélyekkel pályázó duó mögött a két hátvéd végzett, Kimi Räikkönen harmadik, Heikki Kovalainen negyedik lett az első felmérőn.
Mögöttük a matematikai esélyét továbbra is életben tartó Robert Kubica landolt az ötödik helyen. A BMW Sauber lengyel pilótája volt az utolsó, aki az éllovashoz képest egy másodpercen belül tudott maradni. A hatodik helyezett Fernando Alonso már 1 másodperccel és 31 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál.
A mezőny tehát alaposan szétszakadozott, a tizedik helyezett Sebastian Vettel hátránya például már 1.648 volt. A legjobb tízbe még Nick Heidfeld (BMW Sauber), Bourdais és Nelsinho Piquet (Renault) fért be. A brazil egyébként hasonló jelenetsort produkált, mint tavaly Hamilton, hiszen ő is kisodródott a bokszutcába vezető szakaszon, igaz a renault-s folytatni tudta útját a szerelőihez.
A két Toyota meglepően halovány volt az első gyakorláson, Timo Glock csak a 16., Jarno Trulli pedig csak a 18. lett. Persze a magyar idő szerint 8 órakor kezdődő második szabadedzésen majd ők is javíthatnak.
Kínai Nagydíj 1. szabadedzés |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:35.630 |
|
23 |
2. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:36.020 |
+0.390 |
24 |
3. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:36.052 |
+0.422 |
23 |
4. |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:36.103 |
+0.473 |
21 |
5. |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:36.507 |
+0.877 |
25 |
6. |
Fernando Alonso |
Renault |
1:36.661 |
+1.031 |
25 |
7. |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:37.040 |
+1.410 |
23 |
8. |
Sébastien Bourdais |
Toro Rosso |
1:37.070 |
+1.440 |
32 |
9. |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:37.180 |
+1.550 |
30 |
10. |
Sebastian Vettel |
Toro Rosso |
1:37.278 |
+1.648 |
25 |
11. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:37.491 |
+1.861 |
26 |
12. |
Jenson Button |
Honda |
1:37.619 |
+1.989 |
25 |
13. |
Nakadzsima Kazuki |
Williams |
1:37.630 |
+2 |
23 |
14. |
David Coulthard |
Red Bull Racing |
1:37.638 |
+2.008 |
22 |
15. |
Nico Rosberg |
Williams |
1:37.638 |
+2.008 |
26 |
16. |
Timo Glock |
Toyota |
1:37.664 |
+2.034 |
29 |
17. |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:37.827 |
+2.197 |
28 |
18. |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:38.219 |
+2.589 |
24 |
19. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:38.285 |
+2.655 |
25 |
20. |
Giancarlo Fisichella |
Force India |
1:38.479 |
+2.849 |
26 |
| |