|
Alonso Monacóban meglepné a riválisokat
2008.05.21. 13:19
Fernando Alonsónak az a célja a hétvégi Monacói Nagydíjon, hogy megmutassa, a Renault valóban sokat fejlődött a szezon kezdete óta és az április végi barcelonai versenyen mutatott forma nem volt véletlen.
A kétszeres világbajnok két évvel ezelőtt a Renault-val, tavaly pedig a McLaren-Mercedesszel tudott nyerni Monte-Carlo utcáin, idén pedig újra a francia csapattal száll harcba a lehető legjobb helyezésért. A spanyol nemrégiben azt nyilatkozta, a futamgyőzelem tekintetében nem számít meglepetésre, most azonban leszögezte, a Renault-val viszont szeretne maradandót alkotni.
"Fejlődtünk, de még mindig a Ferrari, a McLaren és a BMW mögött vagyunk. Annak ellenére, hogy a monacói egy olyan pálya, ahol a pilóta valóban okozhat különbséget, egy jó autó mindig előnyt jelent és megkönnyíti a dolgokat"- mondta Alonso a Renault által kiadott előzetesben. "Mi azonban meg fogjuk próbálni, és igyekszünk meglepetést okozni, illetve a lehető legtöbbet kihozni lehetőségeinkből."
A spanyol ismét elmondta, az előttük álló csapatok miatt a hetedik a legjobb pozíció, amit elérhet a francia alakulat a futamon. Alonso ennek ellenére hozzátette, az előbbinél jobb helyezés is összejöhet, ha riválisaik közül hibázik valaki, mint ahogyan az legutóbb, Isztambulban is történt.
A spanyol pilótát ugyanis Törökországban a két Ferrari, BMW Sauber és a mclarenes Lewis Hamilton mögött a hatodik helyen intették le. A másik McLaren-Mercedest vezető Heikki Kovalainen akkor csak a 12. lett, miután közvetlenül a rajt után nem tervezett kerékcserére kellett kiállnia.
"Törökországban megmutattuk, hogy az a fejlődés, amit Spanyolországban értünk el, nem volt véletlen. Három pontot szereztünk, bár korrekt, ha azt mondom, hogy segített nekem Heikki problémája is a startnál"- folytatta Alonso. "Ezek nagyon fontos pontok, és azt bizonyítják, hogy javulunk. Még mindig sokat kell tennünk, mielőtt az élen harcolhatunk, de megfelelő irányba haladunk és elszántabbak vagyunk, mint valaha amiatt, hogy újra oda kerüljünk."
| |