|
Trulli szerint a Toyota kezd lemaradni
2008.05.23. 20:03
Jarno Trulli a Speed TV-nek elismerte, a Toyota egyre nehezebb helyzetbe kerül. Míg ugyanis a szezon első futamain a negyedik-hatodik hely elérhető és reális volt számukra, addig meglátása alapján, az utóbbi versenyeken már a Red Bull Racing és a Renault is eléjük került.
Az olasz pilóta szerint a korábban birtokolt 1-2 tizedes előnyük most a visszájára fordult, ezért arra bíztatja a Toyotát, hogy a lehető leghamarabb rukkoljon elő egy gyorsabb autóval a jelenlegi szoros középmezőny miatt.
"Egyre nehezebb a helyzetünk, mert úgy tűnik, hogy a Red Bull és a Renault is nagy lépést tett előre. Míg az első három versenyen előttük voltunk, most valamivel mögöttük vagyunk. Már egy vagy két tizeddel gyorsabbak nálunk, holott ez korábban fordítva volt"- idézte a planetf1.com a Speed TV-nek nyilatkozó 33 éves Trullit.
"Ez pontosan mutatja, hogy mennyire szoros ez a mezőny, és mennyire fontos a munka, amit a csapat elvégez az autó fejlesztéséért. Én is a legjobbat nyújtom. Nem szeretnék úgy kvalifikálni az első sorba, ahogyan Fernando tette Spanyolországban, amikor végül is mögöttünk végeztek. Ez nem volt csalás, csak a stratégia egy másfajta értelmezése"- mondta az olasz arra az esetre utalva, amikor Alonso pehelykönnyű Renault-jával a 2. rajtkockát szerezte meg hazai közönsége legnagyobb örömére.
"Gyorsabb autót kell építenünk, hogy ugyanannyi üzemanyaggal is versenyben legyünk a mezőny elejével"- tűzte ki a fő célt Trulli, aki 2004. óta a Toyota pilótája. A japán istállóra rá is fér az erősítés, 9 pontjukkal ugyanis a 7. helyen állnak a konstruktőrök bajnokságában öt forduló után.
| |