| Friss hírek : A McLaren jó vásárt csinált Kovalainennel |
A McLaren jó vásárt csinált Kovalainennel
2008.06.07. 11:56
Heikki Kovalainen számára a legutóbbi három futam nem éppen úgy sikerültek ahogyan azt eltervezte, hiszen mindössze 1 pontot szerzett. A McLaren ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh azonban örül neki, hogy a finnt szerződtették, még akkor is, ha ezt eleinte ellenezték néhányan.
Kovalainen nincs könnyű helyzetben Lewis Hamilton mellett a McLaren-Mercedesnél, hiszen a fiatal brit kapcsolata igazán különleges a csapattal, ráadásul ő már tavaly is a wokingiakat szolgálta.
A finn pilóta gyorsaságával nincs probléma, de a futamokon egyelőre nem igazán jött ki neki a lépés, eddig mindössze egy dobogós helyet tud felmutatni. Több esetben azonban csak a technika akadályozta meg Heikkit a jó eredmény elérésében. Durva számítások után megállapítható, hogy megközelítőleg 20 pontot szórt el az elmúlt hetekben rajta kívül állón okok miatt.
Tisztában van ezzel Whitmarsh is, aki biztos benne, hogy a tavaly még a Renault-t szolgáló Kovalainen idén legalább egy futamot meg fog nyerni. A McLaren-vezér természetesen azt sem bánta meg, hogy a télen a sok jelölt (Nico Rosberg, Sebastian Vettel, Adrian Sutil...) közül végül Kovalainen lett a befutó, és ő ülhetett Fernando Alonso helyére.
"Annak ellenére, hogy néhányan ellenezték, Heikkit igazoltuk le Lewis mellé. Eleinte kicsit bizonytalan voltam, mivel ezzel a lépéssel a tesztpilótánk, Pedro de la Rosa elől vettük el a versenyzési lehetőséget. Pedro jó barátom"- emlékezett vissza a téli eseményekre Whitmarsh.
A döntést érthetően a spanyol pilóta is nehezen dolgozta fel: "Mikor bejelentettük a pilótafelállásunkat, Pedro néhány napig még azt is kerülte, hogy a szájára vegye Heikki Kovalainen nevét. Azóta persze már Pedro is másként vélekedik. Hozzánk hasonlóan ő is tudja már, hogy Heikkivel jó várást csináltunk."
| |