| Friss hírek : A Super Aguri kiválása miatt kissé módosul az időmérő |
A Super Aguri kiválása miatt kissé módosul az időmérő
2008.05.09. 14:15
RÖVIDHÍR - A Super Aguri kedden bejelentette, hogy kiszáll a Forma-1-ből, így tíz csapat folytatja a 2008-as szezon küzdelmeit. A létszámcsökkenés a kvalifikációs szabály megváltoztatását vonta maga után.
Persze nem kell óriási módosításokra gondolni, hiszen az időmérő továbbra is három etapból áll majd, és az utolsó fordulóban továbbra is tízen harcolnak majd a pole pozícióért, illetve a legjobb rajthelyekért.
Az első és a második etapban azonban majd csak öten-öten esnek ki, szemben az eddigi hattal.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a Q2-be kerülésért még élesebb lesz a harc, hiszen oda már csak tizenöten juthatnak be, nem pedig 16-an. Ráadásul öt pilóta számára biztosan az első 20 perc után véget ér az időmérő, míg eddig a sereghajtó Super Agurik miatt a Q1-ben csak 4 versenyző volt valós veszélyben.
|