| | Friss hírek : Hamilton sikerével zárult a második szabadedzés |
Hamilton sikerével zárult a második szabadedzés
2008.06.07. 12:27
Montrealban ottani idő szerint délután kettő órakor rendezték a Kanadai Nagydíj második szabadedzéét, amelyet a McLaren-Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyert. A brit mögött a BMW Sauber versenyzője, Robert Kubica végzett a második helyen, míg a ferraris Kimi Räikkönen a harmadik lett.
A második tréningen már nem volt eső, így az autókra felkerülhettek a száraz aszfaltra való abroncsok. A levegő hőmérséklet azonban nem volt túl magas, a hőmérő higanyszála mindössze huszonegy fokig szökött fel, míg az aszfalt huszonnégy fokra melegedett fel.
A szabadedzést sokáig a Ferrarik uralták, ugyanis először az első tréninget nyerő Felipe Massa, majd Räikkönen vezetett hosszú percekig. A brazil autója azonban alig negyed órával a tréning vége előtt lelassult a pályán, és a pilótának az aszfaltcsík mellett kellett leparkolnia, majd végül az ötödik pozícióban zárt.
Körülbelül húsz perccel az etap vége előtt Kubica bődületes időt autózva átvette a vezetést Räikkönentől, aztán néhány perccel a leintés előtt Hamilton javított tovább az eredményen. A tavalyi futamgyőztes brit aztán végül a másfél óra leteltével is az élen maradt. A McLaren sofőrje egyedüliként tudott a mezőny tagjai közül egy perc tizenhat másodpercen belülre kerülni, és idejével (1:15.752) alig maradt el az egy évvel korábbi kvalifikációs eredményétől (1:15:707), amely akkor pole pozíciót ért neki.
A Hamilton mögött második helyen záró Kubica pedig úgy volt több mint két tizedmásodperccel lassabb a britnél, hogy a négyes kanyar kijáratánál hozzáért a BMW-vel a betonfalhoz is. Az élről a harmadik pozícióba kerülő Räikkönen pedig lehetett volna gyorsabb is, de a finn kétszer is arra kényszerült, hogy visszavegyen a középső szektorban. Először akkor, amikor a pályamunkások Timo Glock Toyotáját próbálták a veszélyes pályaszakaszról kihúzni, miután a német ugyanabban a kanyarban, mint Kubica, hozzácsapta autóját a falhoz, majd pedig akkor, amikor David Coulthard megpördült a hatos kanyarban.
Mindeközben a McLaren másik pilótája, Heikki Kovalainen is tudott volna valószínűleg gyorsabban menni, ám a finn hibázott és végül meg kellett elégednie a negyedik hellyel.
 |
| Webber megpördült a 2. szabadedzésen |
Az előző versenyzőkön kívül a legjobb tízbe került még Nick Heidfeld a másik BMW-vel, aki a tréning elején ugyan nagyon gyors volt, de csak a hatodik pozícióban zárt. A német mögött a Red Bull Racing versenygépével Mark Webber lett a hetedik, akinek utolsó próbálkozása rosszul sült el, ugyanis megpördült versenygépével.
Nico Rosberg autózta a nyolcadik legjobb időt a Williams Toyotával, míg a Toro Rosso 2008-as versenygépével Sebastian Vettel lett a kilencedik, a toyotás Jarno Trulli pedig, aki a legtöbb kört tette meg a második gyakorláson, a tizedik helyen zárt.
A Renault számára nem alakult jól a második szabadedzés, ugyanis Fernando Alonso keresztbe fordult a pályán az R28-assal a második kanyarnál és az autót a pályamunkásoknak kellett lehúzni az aszfaltcsíkról, miután a spanyolnak nem sikerült újraindítania a gépet. Nelsinho Piquet autójában pedig valószínűleg a fékkel történhetett probléma, ezért a brazil is idő előtt befejezte a gyakorlást. A pilótának azonban le kellett parkolnia a bokszutca bejáratánál, ugyanis autójának kerekei lángra kaptak.
A Kanadai Nagydíj a harmadik szabadedzéssel folytatódik, amelyre itteni idő szerint szombat délután 16 órakor kerül sor.
| Kanadai Nagydíj 2. szabadedzés |
| Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
| 1. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:15.752 |
|
42 |
| 2. |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:16.023 |
+0.271 |
41 |
| 3. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:16.093 |
+0.341 |
39 |
| 4. |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:16.331 |
+0.579 |
36 |
| 5. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:16.413 |
+0.661 |
27 |
| 6. |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:16.589 |
+0.837 |
43 |
| 7. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:16.604 |
+0.852 |
39 |
| 8. |
Nico Rosberg |
Williams |
1:16.767 |
+1.015 |
37 |
| 9. |
Sebastian Vettel |
Toro Rosso |
1:17.019 |
+1.267 |
43 |
| 10. |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:17.068 |
+1.316 |
46 |
| 11. |
Nakadzsima Kazuki |
Williams |
1:17.242 |
+1.490 |
37 |
| 12. |
David Coulthard |
Red Bull Racing |
1:17.334 |
+1.582 |
31 |
| 13. |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:17.462 |
+1.710 |
39 |
| 14. |
Giancarlo Fisichella |
Force India |
1:17.508 |
+1.756 |
39 |
| 15. |
Timo Glock |
Toyota |
1:17.549 |
+1.797 |
31 |
| 16. |
Sébastien Bourdais |
Toro Rosso |
1:17.559 |
+1.807 |
38 |
| 17. |
Fernando Alonso |
Renault |
1:17.644 |
+1.892 |
30 |
| 18. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:17.813 |
+2.061 |
37 |
| 19. |
Jenson Button |
Honda |
1:17.842 |
+2.090 |
39 |
| 20. |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:18.076 |
+2.324 |
17 |
| |