| Friss hírek : Massa hengerelt az első szabadedzésen Belgiumban |
Massa hengerelt az első szabadedzésen Belgiumban
2008.09.07. 12:21
A Belga Nagydíj első szabadedzésén a Ferrari pilótái diktálták a tempót, Felipe Massát ugyanis csak csapattársa, Kimi Räikkönen tudta megközelíteni, de a finn is bő három tizeddel lassabb volt. A Ferrarik mögött a McLarenek tűntek fel, de a Toro Rossók is megőrizték két héttel ezelőtt mutatott remek formájukat.
Az időjárási-előrejelzések eddig maximálisan beigazolódtak Belgiumban. A pénteki első szabadedzés alatt a levegő és a pálya hőmérséklete sem haladta meg a 16 fokot, és az ég is borult volt, bár az eső egyelőre nem hátráltatta a munkát - mindössze néhány csepp esett.
A csapatok a monzai tesztről érkeztek Spa-Francorchamps-ba, és bár a két pálya karakterisztikája nagyban hasonlít egymásra, az alapbeállítások miatt mégis fontosak voltak az első körök.
Annak ellenére, hogy a Ferrarit a Hungaroringen és Valenciában is motorprobléma sújtotta, az olaszok mégis jó előjelekkel készülhettek a belga hétvégére, hiszen pilótáik tavaly kettős győzelmet arattak az Ardennek lábánál.
Kimi Räikkönen és Felipe Massa ezúttal is jól kezdett, felváltva vezettek az első másfélórás tréningen, és a leintéskor is ők álltak az élen. Ráadásul sokáig csak ők tudták 1 perc 48 másodperc alá vinni a köridőt a legendás pályán.
A hajrában főként a két héttel ezelőtti Európa Nagydíj győztese, Massa volt elemében, a brazil sorra javította meg a napi legjobb eredményeket, a többiek pedig meg sem tudták közelíteni.
Massa végül 1:47.369-cel nyert, ez pedig 339 ezreddel volt jobb, mint amit Räikkönen futott. A Belgiumba a pontverseny éllovasaként érkező Lewis Hamilton már hat ezred híján 6 teljes tizeddel kapott ki a braziltól. A másik McLaren-pilóta, Heikki Kovalainen sem maradt el sokkal az élmezőnytől - a helyezéseket tekintve legalábbis biztosan nem -, a finn negyedikként zárt.
A második vonal legjobbja Fernando Alonso lett, a spanyol bő nyolc tizeddel kapott ki Massától, de ő volt az utolsó, aki egy másodpercen belülre tudott kerülni az éllovashoz képest. A köridők közt tehát igen nagy volt a különbség, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a spa-francorchamps-i a maga 7004 méterével a leghosszabb pálya a versenynaptárban, így a mezőny is jobban szétszakadozhat.
 |
Ezt bizonyítja az is, hogy a 13. helyezett Nico Rosberg már két másodpercen kívülre került, a mezőny leglassabb (egyben legrutinosabb) tagja, Rubens Barrichello pedig már több, mint három és fél másodperccel maradt el Massától. A délután folyamán azonban minden bizonnyal jobban összerázódik majd a mezőny.
A Toro Rosso két hete Valenciában is jól szerepelt, a jelek szerint az olasz kiscsapat azonban Belgiumba is átmentette formáját, Sébastien Bourdais hetedikként, Sebastian Vettel nyolcadikként zárta az első gyakorlást.
A Red Bull Racing becsületét a hajrában Mark Webber mentette meg, az ausztrál a hatodik helyre ugrott előre, a Hondák azonban nem tudtak elmozdulni az utolsó két pozícióból. A toyotás Jarno Trulli elektronikai probléma miatt kihagyta az utolsó 25 percet.
Mint ahogyan általában az első edzések alkalmával lenni szokott, Belgiumban is sok volt a rontás, ám senkinek nem esett komolyabb baja, a legtöbben még a pályán korrigáltak, de a tágas bukóterekből is volt visszaút.
Az edzés leintése után a többség rajtgyakorlatot végzett a rajtrácson.
A második szabadedzés pénteken 14 órakor kezdődik.
Belga Nagydíj 1. szabadedzés |
Poz |
Pilóta |
Csapat |
Idő |
Kör |
1. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:47.284 |
|
26 |
2. |
Kimi Räikkönen |
Ferrari |
1:47.623 |
+0.339 |
26 |
3. |
Lewis Hamilton |
McLaren-Mercedes |
1:47.878 |
+0.594 |
27 |
4. |
Heikki Kovalainen |
McLaren-Mercedes |
1:47.932 |
+0.648 |
24 |
5. |
Fernando Alonso |
Renault |
1:48.104 |
+0.820 |
26 |
6. |
Mark Webber |
Red Bull Racing |
1:48.428 |
+1.144 |
29 |
7. |
Sébastien Bourdais |
Toro Rosso |
1:48.557 |
+1.273 |
31 |
8. |
Sebastian Vettel |
Toro Rosso |
1:48.958 |
+1.674 |
24 |
9. |
Timo Glock |
Toyota |
1:48.997 |
+1.713 |
26 |
10. |
Nelsinho Piquet |
Renault |
1:49.068 |
+1.784 |
25 |
11. |
Robert Kubica |
BMW Sauber |
1:49.139 |
+1.855 |
25 |
12. |
Nick Heidfeld |
BMW Sauber |
1:49.185 |
+1.901 |
26 |
13. |
Nico Rosberg |
Williams |
1:49.611 |
+2.327 |
30 |
14. |
Jarno Trulli |
Toyota |
1:49.625 |
+2.341 |
14 |
15. |
David Coulthard |
Red Bull Racing |
1:49.849 |
+2.565 |
18 |
16. |
Giancarlo Fisichella |
Force India |
1:49.986 |
+2.702 |
27 |
17. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:50.117 |
+2.833 |
19 |
18. |
Nakadzsima Kazuki |
Williams |
1:50.125 |
+2.841 |
30 |
19. |
Jenson Button |
Honda |
1:50.464 |
+3.180 |
25 |
20. |
Rubens Barrichello |
Honda |
1:50.905 |
+3.621 |
25 |
| |