| Friss hírek : Búcsú Észak-Amerikától, Kanada kikerült a naptárból |
Búcsú Észak-Amerikától, Kanada kikerült a naptárból
2008.10.11. 15:39
A Forma-1-es mezőny 2009-ben egészen biztosan nem utazik Észak-Amerikába, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) ugyanis úgy döntött, kimarad a versenynaptárból a Kanadai Nagydíj.
Montrealban 1987 óta rendeztek megszakítás nélkül Forma-1-es futamot, idén tehát véget ért egy hosszú sorozat. Mindez azt is jelenti egyben, hogy a tervezett 19 futam helyett 2009-ben is csak 18 verseny lesz, sőt a nyári szünet is megmarad.
A Török Nagydíj ugyanis a korábban augusztus elejére tervezett időpontról júniusra, éppen a búcsúzó Kanadai Nagydíj helyére kerül. Ez pedig azt jelenti, hogy a július 26-án megrendezésre kerülő magyar futam után legközelebb augusztus 23-án, Valenciában folytatódik tovább a világbajnokság.
A Belga és az Olasz Nagydíjak tekintetében is történt változás, Spa ugyanis helyet cserélt Monzával, és előbbi futam augusztus utolsó hétvégéjére került át.
Mindemellett a WMSC felhatalmazta Max Mosley elnököt arra, hogy foglalkozzon a Forma-1-es csapatok új tömörülésével, a FOTA névre hallgató szervezettel, amellyel arról kell megegyeznie az elnöknek, hogy 2010-től radikális költségcsökkentés valósuljon meg a sorozatban. Az FIA azt is leszögezte, hogy ha eredménytelenül zárulnak a FOTA képviselőivel folytatott tárgyalások, akkor is bevezeti a költségcsökkentés eléréséhez szükséges intézkedéseket, olvasható a szövetség közleményében.
A WMSC tagjai továbbá egyhangúlag úgy határoztak, hogy a Forma-1-es istállóknak kiegyenlítettebb motorteljesítményre kell törekedniük a 2009-es szezon folyamán, figyelembe véve persze azt is, hogy 2010-től várhatóan szigorú intézkedéseket vezetnek be a költségek csökkentése érdekében.
A 2009-es versenynaptár:
|
Időpont |
Nagydíj |
1. |
2009. március 29. |
Ausztrál Nagydíj |
2. |
2009. április 5. |
Maláj Nagydíj |
3. |
2009. április 19. |
Bahrein Nagydíj |
4. |
2009. május 10. |
Spanyol Nagydíj |
5. |
2009. május 24. |
Monacói Nagydíj |
6. |
2009. június 7. |
Török Nagydíj |
7. |
2009. június 21. |
Brit Nagydíj |
8. |
2009. június 28. |
Francia Nagydíj |
9. |
2009. július 12. |
Német Nagydíj (Nürburgring) |
10. |
2009. július 26. |
Magyar Nagydíj |
11. |
2009. augusztus 23. |
Európa Nagydíj - Valencia |
12. |
2009. augusztus 30. |
Belga Nagydíj |
13. |
2009. szeptember 13. |
Olasz Nagydíj |
14. |
2009. szeptember 27. |
Szingapúri Nagydíj |
15. |
2009. október 11. |
Japán Nagydíj |
16. |
2009. október 18. |
Kínai Nagydíj |
17. |
2009. november 1. |
Brazil Nagydíj |
18. |
2009. november 15. |
Abu Dzabi Nagydíj |
| |